A Magyar Természettudományi Múzeumnak is helyet adó, az egykori Ludoviceum épületének átalakítása során Gasparik Mihály a múzeum Őslénytani és Földtani Tárának kurátora érdekes őslénymaradványokat fedezett fel. Az építkezés helyszínén egy liftakna oldalában látta meg a kagylóhéjakat és mészkőbeleket. A mészkőbelek az egykoron élt csigáknak és kagylóknak a testéből megmaradt nyomai, amelyekről fizikai és kémiai folyamatok leválasztották a héjat. Az őslénytanos muzeológus számára sokat mond az ilyen lelet, kiváltképpen azért, mert az átépítéssel járó sok herce-hurca és kellemetlenség közben is történik számukra tudományos jelentőségű esemény, amelynek múzeumtörténeti vonatkozása is van.
Jelenleg a helyszínen óriási a felfordulás. Az épület együttes körbe állványozva, lehálózva, nyüzsgő munkások és mérnökök mindenhol és rengeteg, építőanyagot szállító óriás teherautó. Az építkezést egy tavalyi kormányrendelet utasítása alapján kezdték meg, mivel az eddig a Természettudományi Múzeum területét és épületeibe a Nemzeti Közszolgálati Egyetem költözik be. Nagy részét át kell alakítani, mivel más célokat fog szolgálni az egyébként is felújításra szoruló építmény. A múzeum rendelkezésére álló terület jelentősen csökkent, nemcsak a munkaterük lett kisebb, de rengeteg értékes múzeumi tárgyat is át kell költöztetni. A Nemzeti Erőforrás miniszternek feladata, hogy a múzeum számára megfelelő és méltó helyet keressen, de eddig erről nincs semmi hír. Így a muzeológusok teljes bizonytalanságban dolgoznak. Ez természetesen megkeseríti életüket. Ezért volt számukra üdítő esemény a lelet felbukkanása.
Maga a felfedezés egyik reggel történt. A főmuzeológus az előző napon megbontott liftaknában látta meg a lenyomatokat magukba záró köveket. Rögtön munkához látott, és az egyébként nehezen hozzáférhető helyről kődarabokat vésett le. Már az első darabok meglepetést hoztak, mivel a maradványok sajátos faunáról tanúskodtak. Ez alapján arra lehetett következtetni, hogy fiatalabb, úgynevezett szarmata mészkőről van szó, amelynek kora mintegy 11-12 millió évre tehető. A keletkezéskori környezetben a Parathetys maradványaként elzáródott Pannon-tenger vize már felhígult, ezért ugyan kevesebb faj élt benne, de nagyobb egyedszámban. A Magyarországon építkezésre használt mészkövek kora általában 13-16 millió év. Több helyen is bányászták illetve bányásszák ma is. A bányák helyétől függetlenül lajtamészkőnek nevezik az ebből a korból származó kőzeteket. Ezek nagyobb szilárdságúak, jobban ellen állnak a környezeti hatásoknak, mivel más fajok maradványaiból keletkeztek. Az állatfajok nagy részét Pecten-félék és osztrigák tették ki. Ilyen maradványokat a Múzeum előcsarnokának falában kiállítás jelleggel is beépítettek.
Szakemberek eddig úgy vélték, hogy az egész Ludovika-épületet a jó minőségű lajtamészkőből építették. A mostani lelet erre rácáfolt, és ezzel egy újabb ismerettel gazdagodott a Múzeum története. A főmuzeológus köremailben értesítette kollégáit az eseményről, amelyben inkább tréfás hangon számolt be a nem hétköznapi eseményről. Az egyik válaszoló erre megjegyezte, hogy a katonaságnak a "szarmata" is jó volt.
